
Tom White and His Friends
Szinte minden mai zenei stílus eredete visszavezethető a blueshoz és a rock’n’rollhoz. Mondhatjuk,hogy már akkor megírtak mindent, azóta legfeljebb csak rontottak rajta. .:)
Ha definiálni kellene a zenekar stílusát akkor a következő mondat kerülne be a nagy zenei lexikonba: A rhythm blues szerzeményeket rockabillysen a rockabilly szerzeményeket pedig bluesosan játszva érhetjük el a hamisítatlan Tom White hangzást. Mindenki megtalálja benne a neki tetszőt .Zakatoló ritmus,erő,dinamika,és dallamosan izgalmas hangszeres szólók, show szerű előadásmód, cirkuszi akrobatákat idéző színpadi mozgás. Ez egy igazán zseniális recept.
Történet
A két alapító Tom White és Motyó 1996-ban egy iskolai rendezvényen találkoztak egy közös színházi produkció keretein belül mint zenészek. 2000-ben közös elhatározásra alapították meg a Tom White és Barátai akusztikus blues trió formációt, amely egy évvel később egy dobossal bővült és így felkerülhettek a repertoárba a mozgalmasabb,táncosabb rhythm blues és west coast blues szerzemények is .Ezen a vonalon hat évig maradtak. Majd egy Brian Setzer (a legnagyobb rockabilly előadó napjainkban) DVD élménye véglegesen és gyökeresen megváltoztatta az életüket és zenéjüket. Akkora hatással volt rájuk a rockabilly ritmusa és előadásmódja minden külsőséggel együtt, hogy rögtön egy új műsor kidolgozásához fogtak. Tom White alaphangszere a szájharmonika és Motyó bluesos –rockos gitár stílusa egybeolvadt a modern és a tradicionális vagy az old rockabilly zenével. Ez így ebben a formában egyedülálló volt az országban. Feketét a fehérrel! Zseniális! A koncertek alkalmával kapott pozitív visszajelzések még motiváltabbá tették a bandát. Ennek eredményeként rövidesen külsőségekben is megmutatkozott a zenekar stílusbéli identitása. A rockabilly kultúra minden jegyét magánviselő zenekar életformájává vált ez a szubkultúra a mindennapokban is.
Tom White szokta mondani, amikor kérdik, hajviseletéről,öltözködéséről vagy tetoválásairól.... Ezt vagy így kell csinálni, vagy sehogy. Én így élek.
Már a myspace-en is!! http://www.myspace.com/tomwhiteandhisfriends
És még itt is: Twitter: http://www.twitter.com/tomharpman
No meg itt: BandLand: http://www.bandland.hu/tomwhiteandfriends

Tagok:
Tom White Szájharmonika, ének
Motyo Akusztikus, elektromos, dobro gitár
Mitch Double-slap-bass
Balázs Dobok
Egy kis ízelítő a 2010-es Paksi Gastrobues Fesztiválról.
Ezek a dalok megtalálhatóak a Gastrobilly című CD/DVD kiadványunkon.

http://www.youtube.com/watch?v=xj9awzg5P-I
http://www.youtube.com/watch?v=AIfq4hxr1Pc&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=SI_CC06a7hM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=rTy-U_Hy04Y&feature=related
A zenekar hivatalos támogatója:

Hívja bizalommal Szappanos Eleket a +36 20 519 7944-es telefonszámon.
